Szobafestés Budapest
Szobafestésre volt szüksége egy házaspárnak Budapesten. Felkerestek telefonon, és elmondták, hogy újonnan vásároltak egy 54m2 lakást és szeretnék, ha beköltözés előtt a saját elképzelésükre festenénk ki a lakást. Mondtam, hogy semmi akadálya, de mindenképpen szükséges szobafestés előtt egy helyszíni felmérés, hogy egy pontos árajánlatot tudjak készíteni.
A megbeszélt időpontban találkoztunk az újonnan vásárolt lakásban. Átvizsgáltam a falakat, hogy van-e repedés, vagy fellazult vakolat, de szerencsére nem volt.
Szobafestés kivitelezéséhez elég lesz takarófólia, ragasztószalag, mélyalapozó és természetesen a festék. Mindenképpen színes festést szerettek volna, így vittem magammal színkártyát, amiről ki tudták választani a nekik tetsző színeket.
Megállapodtunk az árban, a kezdés időpontjában.
Elérkezett a szobafestés napja
Korán reggel találkoztunk kollégáimmal és első utunk a festék boltba vezetett.
Szobafestéshez szükséges szerszámokat összeszedtük, mint például festő henger, festő ecset. Kiválasztott színeket kikevertettük és vettünk takarófóliát, ragasztószalagot. A lakásba sikerült időben érkezni a reggeli budapesti dugó ellenére. Még egyszer átbeszéltük a megrendelővel a szobafestés menetét, és hogy melyik fal milyen színű lesz.
Szobafestés munka kezdete az alapos takarás és a kapcsolók, lámpák leszerelése, mivel nem szeretnénk, ha festés után minden festék pöttyös lenne. Minden kész, kezdődhet a festés…
Takarás után a mennyezet festésével kezdünk, ami általában fehér színű így növeljük a térhatást. Aztán jöhet a mellékhelység, konyha festése, ami általában szintén fehér.
Két rétegben kifestettük a fehér színt, jöhet a szobafestés.
Először a színelválasztásánál kicsapó zsinórral húzunk egy egyenes vonalat, majd a vonal mentén a színes festéket felfestjük. Ezután jöhet a szoba teljes színes festése.
Két rétegben megtörtént a festés, jól takart, így nincs szükség további rétegekre.
Takarófóliákat, ragasztószalagokat festés után bezsákoltuk és a kapcsolókat, lámpákat visszaszereltük.
Már hívtam is a megrendelőt, hogy elvégeztük a szobafestési munkálatokat. Nagyon örült, hogy ilyen gyorsan végeztük a festéssel mondta, hogy már hívja is a költöztetőket.
Helyszínre sietett a feleségével és szemügyre vették a munkákat. Nagyon tetszett nekik az összes szín és csodálkoztak, hogy nem maradt utánunk semmilyen kosz.
Elszámoltunk a szobafestés munkadíjával és anyagköltségével, megköszönték a munkánkat, majd eljöttünk, mert már minket is várt az otthon melege…
Egy felújítás alakalmával sokszor felvetődik a kérdés: Mivel lehet feldobni a hétköznapi egyszínű falakat a lakásban?
Íme, néhány példa, amivel egy festéssel foglalkozó szakember könnyedén megtörheti a falak egyhangúságát:
Stukkók: Rengetek méretben és mintával kapható. Hungarocell anyagának köszönhetően nagyon könnyen felragasztható. Színe fehér, melyet akármilyen színre festhet a szakember, a színválasztás ízlés és lakástípus függő.
Díszítő festés: egy gyakorlott festő képes különböző minták és motívumok szabadkézzel vagy akár sablonnal elkészíteni adott felületre.
Dísztapéta: mostanság legdivatosabb „törése” az egyhangőságnak. Minták, színek végtelen sorával találkozhatunk. Árát tekintve mindenki megtalálja a pénztárcájának megfelelő változatot. Jól mutat nappaliban és hálószobákban egyaránt.
Poszter-tapéta: amennyiben nagy felületre kerül, általában mintájának köszönhetően tágíthatja a teret. Pl.: nagyvárosi képek.
Bordűr: leggyakrabban gyermekszobába és hálószobába ajánlatos.
Nyílászárók kereteinek festése-mázolása: ez esetben mindenképpen számolnunk kell a száradási/szellőzési idővel markáns szaga miatt. Fehér szín általában a favorit, de ha karaktert szeretnénk adni a helyiségeknek, akkor bátran kísérletezhetünk erőteljesebb, mélyebb színekkel.